2015. február 28., szombat

Macaron

Életemben először Szentendrén ettem macaront. Döbbenetes színekben, és döbbenetes ízekben pompázott, darabja 300 Ft-ért. Kicsi, menő és brutál drága; ráadásul nehéz megcsinálni. Naná hogy ki kellett próbálnom.
Persze nem sikerült úgy a profiknak, de a harmadik nekifutásra egy blogon már vállalható :)

lehet szebb, de finomabb nem!
 
Hozzávalók:
24 dkg tojásfehérje (kb. 8 tojásé) ((3 dkg - kb 1 tojásból))
16 dkg kristálycukor ((2 dkg - lehet porcukor is))
50 dkg porcukor ((6 dkg))
25 dkg mandulaliszt ((3 dkg))
kockás papír

Vagyis a recept tulajdonképp nem bonyolult. Az utolsó tételt én írtam hozzá, mindjárt kiderül, miért.  Majdnem minden macaron recept azzal kezdődik, hogy a legfontosabb az összetevők pontos aránya. Ehhez képest 3-4 eltérő receptet is találtam, ami ugye súlyos kétségbe ejti az önjelölt konyhatündért. Az első próbálkozás nem is lett tökéletes; de szerencsére ugyanaz igaz a macaronra is, mint a csokibonbonra, vagyis a rontott műért is hálás a család.
A fenti recept, ami nekem bevált, a Nők Lapja Konyha újságból származik. Nyilván más máshol leírta ugyanezt, de én itt leltem rá.  
Az újság szerint a 8 tojásból 50 db macaron lesz, szerintem inkább 100. Azaz 200 db pötty. Az annyi mint... olyan sok sütőlap, ami beborítja a konyhát. Arról nem is beszélve, hogy az átlagtyúk átlagtojásának átlagtojásfehérje van a receptben, de minimális az esélye, hogy mi pont ilyet vettünk elő. Tehát a művelethez nem csak mérleg kell, hanem kockás papír és számológép is.
Ennek megkönnyítésére szerepelnek zárójelben az arányok, ez alapján lehet számolni. Javaslom kezdetnek a 2 tojást, ez pont annyi, hogy elmenjen vele a délután de még sajnáljuk, hogy nem csináltunk többet :)

Munkamenet:
A tojásfehérjét habbá verjük, a kristálycukrot hozzákeverjük. A porcukrot és mandulatiszet összekeverjük, a habba forgatjuk. Ha a tésztát ízesíteni vagy színezni szeretnénk, most lehet. 2 tojásból kb. 3 színt érdemes csinálni.
2 tojás - 3 szín
A tésztát nyomózsákba töltjük, sütőlapra egyforma pöttyöket nyomuk (én szilikon lapot használok). Hagyjuk száradni - kb. 1 óra, amíg a teteje kicsit megszárad.
Sütőben 130C-on 15 percig sütjük. Utána szárítjuk - kb 100 fokon, a sütőajtót résnyire nyitva hagyva - fél-egy óra legalább kell neki. Akkor kész, ha könnyedén le lehet emelni a sütőlapról. 
(spoiler info: ha még nem kész, amikor kipróbálod, a "kalapja" lejön, az alja ottmarad - lehet megpróbálni visszagyömöszölni rá).
Kettesével összeragasztjuk a töltelékkel.
pöttyök száradás közben - lehetne egyformább

Töltelék:
Itt lehet szabadon engedni a fantáziát.
  • fehércsokis-kardamonos - lásd a csokibonbonoknál
  • málnás-csokis - lásd a csokibonbonoknál
  • tokaji aszus - lásd a csokibonbonoknál
  • levendulás. Egy csokor (5-6 szál) levendulavirágot mozsárban összemorzsoltam, kevés bort rátöltöttem, egy mapig ázattam. Utána leszűrtem, és marcipánnal kevertem megfelelő állagúra. Különleges, nagyon finom.
  • maracujás. A mostani sütésnek ez volt az apropója - egy cukrászdában kóstoltuk és tetszett. Mivel a friss gyümölcs nálunk viszonylag ritka, aszalt maracuját vettem, facsart narancslevet töltöttem rá, és egy napig állni hagytam. Összeturmixoltam, kevés cukrot adtam hozzá és kész. Egzotikus. 
  • mákos macaron, a lányom kedvence. Itt speciel a tésztába kerül a mák - A.S. (ahogy sikerül) - a két felet pedig fehércsokis krémmel, málnalekvárral vagy hasonlóval lehet összeragasztani. Vagy fehércsoki krémbe egy kis mák.
Szoktak csinálni kókuszos, csokis, mogyorós, kávés macaront. Ezekkel igazából csak annyi bajom, hogy nem elég különlegesek, akkor meg minek vesződjek vele :)

Ételfesték:
Nehezen szántam rá magam, hogy ételfestéket vegyek. Az első két sarzsba természetes festékek - kakaó, fahéj, kurkuma került, szép is volt, könnyű is velük dolgozni, de mivel nem a "divatszínek", a gyerekek reklamáltak.
Most vettem folyékony ételfestéket, a szín így rendben is volt, lett viszont más gond - a folyadéktól elmászik a tészta állaga, ezt lehet korrigálni, de tapasztalat kell hozzá. A levendulás töltelékbe is került festék; csak én tudtam, hogy a lila szín műből vani, mindenki más elvárta tőle.

Buktatók:
  • Minden recept kiemeli, hogy hűtőben 2-3 napig pihentetett tojásfehérjével kell dolgozni. Mivel friss tojást utoljára Dédi udvarában láttam (ahol tényleg a tyúkok alól vették ki a friss tojást), ez nem gond.
  • Mandulaliszt. A paleo divatnak és mentes étrendeknek hála, a legtöbb boltban kapható, akár háztartási boltban is. Az ára húzós (30 dkg 2 ezer Ft felett), de ez elég sok próbálkozásra elég lesz. Állítólag darált mandula is megteszi, csak akkor rücskös lesz a felület.
  • Fontos a tészta állaga! Ha folyékony ételfestéket adunk hozzá, akkor attól folyósabb lesz a tészta, nem fog megszikkadni és nem fog megemelkedni. Ha több cukrot és mandulát adunk hozzá, a probléma meg van oldva. De ezt előre kell tudni, mert ha utólag adjuk hozzá, a pötty rücskös lesz.
  • Hőmérséklet - ha túl meleg a sütő, a tészta el kezd pirulni. Ez főleg a kék macaronon látszott, az íze nem romlott tőle. Szokták javasolni a sütőhőmérőt, de ez csak arra jó, hogy tudd, mi volt a túl sok.
2 tojás - 40 macaron - bolti ár 10 ezer Ft
 Jó kísérletezést!







2015. február 2., hétfő

Hajóépítés laikusan

Családi életünk nem lenne teljes fűrészpor, fúrók, faragók, csiszolók, epoxi és társai nélkül. Bútoraink nagyobb részét a férjem készítette, majd miután megunta a praktikus dolgokat (valamint a derékszögeket), épített egy kenut.
A kenunk
Típusa - Eureka 155
Neve (szerintem) - Drágaszágom

A hajóépítésben a feleség szerepe általában annyi, hogy válasszon a Három T közül (fiatalabbak számára: tilt-tűr-támogat, a hatvanas évek kultúrpolitikájában). Esetleg segíthet a Merantit (egyfajta rétegelt lemez) feladni a padlásra, vagy szorítót adogatni az enyvezéshez. Ezzel együtt igazságtalan lennék, ha kihagynám a blogról, mert minden szempontból összemérhető az ún. női hobbikkal. Időigényes, pénzigényes. Helyigényes - kell egy műhely, egy padlás, vagy a nappli sarka - olyan 60%. Hangos.
Ahogy a férjem döbbenten néz, hogy miért kerül egy kis zacskó gyöngy majdnem egy ezresbe, nekem nem fér a fejembe, hogy miért kell Angliából rendelni a gyalut - miért egyszerre hármat - és miért kell még három napig reszelgetni?

Ennyi zsörtölődés után egy kis értelmes info. A hajóépítésnek pár tucat megszállottja van Magyarországon. Nagyon jó honlapjuk van, fórummal:  http://uj-hajoepitok.meximas.com
Itt lehet tervet rendelni, tanácsot kérni, infókat beszerezni, chatelni. 
Évente tartanak találkozót, ahol végre meg lehet csodálni, ki lehet próbálni egymás hajóit. A következő képeket a 2013-as és 2014-es Fertő-tói találkozókról válogattam. Tervezem, hogy összeszedek pár részletes képet és gondolatot a hajóépítés folyamatáról. És persze egyéb famunkákról is.






És mit csinál az egyszeri hajóépítő, ha megépítette élete kenuját? Elmegy evezni? Nem! Nekiáll vitorlást építeni. Igaz, hogy életében még nem vitorlázott, de ilyen apróságokon, ugye, nem akadunk fenn.

És záróképként itt van Európa legszebb kenuja. Ez egy strip kenu, gyönyörű berakásokkal, saját készítésű lapátokkal. A 2014-es találkozó zárónapjára lett kész, de elhozták bemutatni. Nagyon-nagyon remélem, hogy a vitorlás után még egy ilyen is fog készülni a padlásunkon. Bár azt is remélem, hogy csak a beépített szekrény után :)